Mészáros Károly Városi Könyvtár Hajdúdorog
Mészáros Károly Városi Könyvtár Hajdúdorog
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Blog
 
Gyermekeknek
Tartalom
 
Hírek - Beszámolók
Hírek - Beszámolók : 81. Ünnepi Könyvhét és 9. Gyerekkönyv napok 2010-ben

81. Ünnepi Könyvhét és 9. Gyerekkönyv napok 2010-ben

  2010.05.19. 11:28


Idén nyolcvanegyedik alkalommal kerül megrendezésre az európai mércével mérten is híres és színvonalas könyves rendezvény, az Ünnepi Könyvhét. Immár kilencedik éve kapcsolódnak az eseményhez a Gyerekkönyvnapok rendezvényei is. A központi helyszín 2010-ben is a Vörösmarty tér és környéke lesz.

 

Az Ünnepi Könyvhét minden évben a könyv, a kortárs irodalom, kortárs szerzők és kiadóik valódi ünnepe. Páratlan hangulatú, nagyszabású városi esemény, ami már több, mint nyolcvan éve vonzza a látogatókat.

A könyvkiadók standjai Budapesten idén is a Vörösmarty téren és környékén kerülnek majd felállításra.
Az Ünnepi Könyvhét június 3-tól 7-ig tart majd. Számtalan dedikálás és remélhetőleg ugyanennyi könyves akció várja majd a látogatókat. (Tavaly szinte minden standnál átlagosan 20%-os árengedményt adtak a kiadók, reméljük, idén sem lesz másként, és érdemes lesz vadászni a friss megjelenésekre.)
A 2010-es Ünnepi Könyvhét ünnepi könyvlistájára április 9-ig jelentkezhettek a kiadók. Nagy valószínűséggel a Vörösmarty tér környéki utcákat is ellepik majd a könyves pultok és sátrak.

A Gyerekkönyvhét 9. alkalommal csatalakozik a rendezvénysorozathoz. Minden korosztály számára kínálnak majd programot, meg persze olvasnivalót, ismeretterjesztő kiadványokat éppen úgy, mint szórakoztató irodalmat. A Gyerekkönyvhét célja, hogy a legfrissebb generációval is megkedveltesse az olvasást, hiszen belőlük lesznek a jövő felnőtt olvasói.

Könyvheti rendezvényeket tartanak vidéken is két nagyvárosban: Miskolcon az Erzsébet téren, Debrecenben pedig a Kossuth téren várják majd az olvasókat.

 
Olvasók
Indulás: 2008-03-21
 
Pontos idő
 
Naptár
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Linkek
 

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.