„A kép első kötelessége, hogy ünnep legyen a szem számára.” Delacroix Kedves vendégeink, versenyzők és művészetszeretők! Delecroix gondolataival kezdem a hajdúdorogi gyerekek műveiből készült kiállítás megnyitóját. Nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy a mai kiállítást megnyissam. Egy kicsit féltem ettől a feladattól, hogy én csak a művészet barát, műkedvelő ember vagyok, de Pénzeli Péter tanár úr, azonban megnyugtatott: én arról tudok beszélni, ahogyan rám hatnak ezek az alkotások, és nem műértőként elemzem a képeket. Egyetértettem vele – és éppen erről szeretnék beszélni. Kezdem a színekkel. A szín: az élet. Ha nem lennének színek, halott lenne a világ. A színek a fény gyermekei, a fény pedig a színek anyja – írja Itten A színek művészete című könyvében. A nappalt a Nap fénye világítja be. Az éjszaka – fény hiányában – „fekete”. A villám és a mennydörgés megrémít mindannyiónkat, de a szivárvány színei megnyugtatnak és felemelik a lelkünket. A szivárvány a béke jele. A képekről leolvashatjuk, hogy milyen érzések járják át az alkotót, ebben a színek vannak segítségünkre. Ha végig megyünk a történelmi korokon, láthatjuk, hogy a színeknek mindig volt és a mai napig is van mondanivalója. Vannak alkotók, kik az erős színeket kedvelik és alkalmazzák alkotásaikban. Vannak olyanok is, akik a napos, átlátszó, légies, könnyű színeket részesítik előnybe. Ismerünk olyan festőket, akik csodálatos módon tudták a hideget-meleget kombinálni. A színek szépsége s a bennük lakozó lényeg csak annak nyilatkozik meg, aki szereti őket. Természetesen minden alkotó a maga temperamentuma szerint dolgozik, és ennek megfelelően hangsúlyozza a színeket. A színek hatnak a lélekre. Egy festő egyéniségét színbeli és formai adottságaiból kiindulva kell felépíteni. A színek esztétikai szerepe a műalkotásokban a leghangsúlyosabb. Sokszor tapasztaljuk, hogy az, amit a világról tudunk, és ahogyan látjuk a világot, az nem mindig fedi egymást. Az alkotóktól függ, hogy a tudati vagy látszati képet tárnak a látogató szeme elé. A mai kiállításon különböző technikával készült alkotásokat láthatnak az érdeklődők. Mennyi szín és forma! A festészet, a tűzzománc, a drótzománc, a metszetek sokszínűségét, sokféleségét láthatják. Egy-egy alkotás monumentális erővel hat a látogatóra. Legalábbis én így érzem, amikor megnézem ezeket, a képeket. Megérintik a lelkemet, és valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzés vesz rajtam erőt. Jó ezt az érzést átélni! Kívánom, hogy akik megnézik a kiállítást, hasonló érzéseket tapasztaljanak. Mivel helyi gyerekek az alkotók, azt gondoltam, hogy könnyű dolgom lesz beszélni munkájukról, mert talán egy kicsit ismerem őket. Tévedtem. Meglepetést okoztak, természetesen kellemest, amikor megnéztem a névsort és a műveiket. „Nem is gondoltam volna, hogy ennyire ügyes és kifejező képet tud készíteni” – jött az őszinte megnyilvánulás részemről. Azt hiszem és vallom, hogy méltón vagyunk büszkék rájuk, és remélem, hogy a kiváló segítő kéz, mely vezeti őket, még inkább arra ösztönzi a gyerekeket, hogy még több alkotásban mutassák meg, hogy mi rejlik bennük. Bízom abban, hogy lesz lehetőségünk újra és újra bemutatni munkájukat. A könyvtárunk falát díszítik az alkotótáborban résztvevők alkotásai. Akik csak néhány percet töltenek intézményünkben, egyből észreveszik a szépet, a felemelőt. Örülünk, hogy ezek a képek itt vannak nálunk, de az igazi öröm az lenne, ha városi galériában tudnánk bemutatni a városunkba jövőknek az alkotásokat. Talán nem utópia a részemről, hogy a dorogi gyerekek munkái is láthatóak lesznek egyszer állandó kiállításon a galériában. Elfogult vagyok, ami azt hiszem természetes, mert ezek az alkotások bebizonyítják: tehetséges gyerekek élnek ebben a városban, akikre mi felnőttek méltán lehetünk büszkék. „Ne múljon el nap, hogy nem nézegetted néhány percen át valamilyen jó nyomat tükrében Brueghel, vagy Dürer, vagy Michelangelo valamelyik festményét vagy rajzát. Mindezt oly könnyű megszerezni, s oly könnyű megtalálni a félórát, mely a remekművekhez szükséges! Gazdag vagy, akármilyen nyomorult is vagy. Az emberi szellem teljessége a tiéd. Élj vele, mindennap, ahogy lélegzik az ember” –vallja a remekművekről Márai Sándor. A kiállítást ezennel megnyitom. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. A kiállítást Jeles Erzsébet nyitotta meg.